♥ Sunset into the Sea ♥

dvzllek,
mert mr annak is rlk, ha valaki mg ha mer vletlensgbl is idetvedt. Akkor kezdhetjk is egy rvid trtnelmi irodalomrval.
  Egy tizenves kislny elhatrozta, hogy bizony r egy j kelet forgatknyvet, hogy annak aztn nem lesz prja kerek e vilgon. Imdta a mesket, s azokbl akart sszerakni egy j kis kotyvalkot. rosgatott, firklgatott, jegyzetelgetett, mgnem egy hossz s unalmas sztori kerekedett ki belle. Tbbszr is, jra s jra tolvasta, s egyre kevsb tetszett neki. Lassanknt elkezdte kihzglni a felesleget, s vgl egyre kevesebb s kevesebb dolog maradt benne, szinte semmi. Aztn jult ervel ismt nekivgott, htha most jobban sl el a dolog. Az elejn csak Tanemura Arina rvendett kiemelt helynek, majd megrkezett Ikeyamada Gō, s is hasonl nagysg szerepet kapott. Pr msik mvsz is hozzjutott egy-kt kisebb s alrendeltebb, de trtnetnk szempontjbl kulcsfontossg jelenethez. Ez az egsz igazn megtetszett az idkzben mr nagyobbacska kislnynak, s sokig gy hagyta az egszet, ahogy volt. Most pedig megint hibkat tallt benne, s szeretn trtkelni az egszet, ha nem is ellrl kezdeni.
 
Az eltelt id alatt az zlse is sokat fejldtt – elg sok tren. Zenben, olvasmnyokban, ltzkdsben, st mg a viselkedse is ersen megvltozott, mr nem olyan antiszocilis. (Na j, lehet, hogy az utbbi dolog, nem annyira elnys a tbbsg szerint, de most mg kilhetem magam gyerekknt. Baj, hogy annyit vihogunk?) Egsz jl megy mr neki az angol is, s remli, hogy rthet, mit akar lerni a fordtsaiban. Mrmint, hogy elg magyarosak.

Pux: Julie


News:
   j design
   mg tbb novella
  
 j design
 
 Memories of the Fish, Rebirth of the Moon one-shot
 
 Dakara, Ore ni Shina yo 3-4-5. fejezet


Site info
Hosting: G-Portal
Editor: Julie Olivier
Design: Julie Olivier (100% Perfect Girl)
Site's Birthday: 2007. 06. 25.

Sunrise-Moonrise

Novellar plyzatokra jelentkeztem itt s itt. Prbld ki magad te is!


Anime-Manga4Ever Anime-Manga2 Anime-Manga4Ever Griff Szabadvv Egyeslet Face Your Manga MangaFox - Read Manga Online Anime-Manga4Ever


OPEN THE DOOR
Lpj csak be btran
IN THE HALL
Az oldal
MY ROOM
A szerk.


LOG IN
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 

Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG